Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Edzőváltás a belga sztárcsapatnál!

Elképesztő fejlemények a belga bajnokságból! Az FC Brügge vezetői nem tartanak továbbá igényt a vezetőedző, Ivan Leko munkájára. A horvát szakember egy bajnoki cím, majd egy idei második hely után kénytelen távozni a kék-feketéktől.

A csak 41 esztendős Ivan Leko már játékosként is szolgálta a Brügge együttesét, amelynek edzői irányítását még 2017-ben vette át. A korábbi horvát válogatott támadó középpályásról pedig elég hamar el is terjedt, hogy trénerként még több benne a potenciál, mint focistaként.

Leko az első idénye végén egyből bajnok is lett az FCB-vel, idén azonban csak az ezüst jutott számukra a parádés Genk mögött. A horvát mester szerződése június végén lejár, és a hivatalos kommunikáció szerint már nem is lesz meghosszabbítva. Kíváncsian várjuk, hogy ki lesz az utód, illetve, hogy Leko képes lesz-e máris szintet lépni két ilyen remek évet követően.