Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bologna: próbajátékon a tehetséges magyar támadó!

A magyar élvonalból (OTP Bank Liga) 11 év után búcsúzó Szombathelyi Haladás hivatalos honlapján számolt be arról, hogy próbajátékon vesz részt a Bologna akadémiáján az ifjú Tóth-Gábor Kristóf…

A Szombathelyi Haladás és az Illés Akadémia-Haladás 17 esztendős futballistája, Tóth-Gábor Kristóf a napokban az olasz első osztályú Bologna akadémiáján szerepel próbajátékon – írja a Haladás weboldala. Az ifjú csatár az Illés U19-es csapatában eddig 25 bajnoki mérkőzésen 11 alkalommal volt eredményes, emellett a korosztályos válogatottakban rendre alapembernek szokott számítani. Tóth-Gábor Kristóf ott volt az Ifjúsági Bajnokok Ligájában is, a Minszk elleni visszavágón gólt is szerzett. 

Tóth-Gábor Kristóf 2015 nyarán Nagykanizsáról került át az Illés Akadémiára, az ifjú csatár tavaly májusban pedig aláírhatta élete első profi szerződését a Szombathelyi Haladással. Az NBI-ből búcsúzó gárdához egyébként 2020 decemberéig köti élő kontraktus…