Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Holland tehetséget igazolt a Barcelona – hivatalos

A spanyol bajnok FC Barcelona hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy leigazolták a mindössze 19 éves Ludovit Reist. 

Forrás: fcbarcelona.com

A Barcelona leigazolta a 19 éves holland Ludovit Reist az FC Groningen csapatától. A fiatal középpályásért 3,25 millió eurót fizettek és egy 3+2 éves szerződést írt alá. A nyári felkészülést az első kerettel kezdi meg, aztán majd az edző eldönti, hogy marad az első csapatban vagy a B-csapatban fog játszani. A szerződésébe egy 100 millió eurós kivásárlási összeget is belefoglaltak.  A játékos már át is esett a kötelező orvosi vizsgálaton, és alá is írta az új szerződését.

Reis szülei szlovákok, ő viszont már Hollandiában született, és hétszeres U19-es korosztályos válogatott. Eddig 50 mérkőzést játszott a Groningen felnőtt csapatában, ezeken pedig 2 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.