Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Juventus: Megvan mikor jelentik be Guardiolát! – Sajtóhír

Az olasz sajtó hűen kitart amellett, hogy Pep Guardiola bizony a Juventus edzője lesz. Az AGI (Agenzia Giornalistica Italia) hírügynökség már a hivatalos bejelentés idejét is tudni véli.

(Kép: as.com)

Az olasz hírügynökség szerint a felek valóban mindenben megállapodtak egymással. Midezek értelmében a Manchester Cityt Angliában idén csúcsra járató, a bajnokság mellett a ligakupát és az FA-kupát is bezsebelő Guardiola 4 évre kötelezné el magát, szezononként 28 millió eurót keresve.

Az AGI itt hozzáteszi beszámolójához, hogy még nem tudni, hogy bruttó, vagy nettó összegről van-e szó, de a felek 28 millió eurós fizetésnél csaptak egymás tenyerébe.

Állítólag június 4-én írja majd alá Guardiola Juvés szerződését, a hivatalos bemutatásra pedig 10 nappal később kerül sor.

Azt pedig, hogy valami nagy dolog készül június 14-én a Juvetnusnál, jól jelzi az is, hogy a klub arra a napra már jó előre lemondta a stadiontúrákat, de még a Juve-múzeum sem lesz látogatható.

Valóban eldőlt volna Guardiola jövője?!