Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb távozókat jelentett be a Debrecen! – hivatalos

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Debreceni VSC hivatalos weboldalán számolt be arról, hogy a mai nap folyamán három játékosától is elköszönt…

Aleksandar Jovanovic után Erik Cikos, Haris Tabakovic és Albion Avdijaj is távozik Debrecenből. Cikos szerződését a Loki vezetősége közös megegyezéssel felbontotta, míg Tabakovic és Avdijaj kontraktusát nem hosszabbította meg a vezetőség. Avdijaj végleg is megvásárolhatta volna a DVSC, ám ezzel a lehetőséggel nem élt a 2018/2019-es szezon bronzérmes csapata. 

Haris Tabakovic 2017 nyarán igazolt Debrecenbe. A svájci támadó döcögősen kezdett, majd idővel beindult, s a Loki első számú gólfelelőse lett. Közben viszont összeszedett egy rendkívül súlyos sérülést, s emiatt az idei szezonban nem tudott pályára lépni. Erik Cikos és Albion Avdijaj egyaránt tavaly nyáron csatlakoztak a DVSC keretéhez. A szlovák hátvéd gyorsan alapember lett, majd összeszedett egy komolyabb sérülést. Az albán támadót az előbb említett két játékossal ellentétben elkerülték a sérülések, viszont nem igazán nyújtott valami fényes teljesítményt, mivel csupán 1 gólt szerzett a bajnokságban.