Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Régi ismerős veheti át a csapatot Marseille-ben

Nem rég megköszönték a munkát Rudi Garciának Marseille-ben, így új edző után kell nézni a patinás francia csapatnál.

Kép: ESPN.com

A L’Equipe értesülései szerint az egyik jelölt a kispadra az az Andre Villas-Boas, aki mindössze 41 éves, van komoly nemzetközi tapasztalata, ugyanakkor edzői pályafutása erősen lefelé ívelt eddig. 2011-ben még nagy reményekkel érkezett a Chelsea-hez, majd egy évvel később a Tottenhamnél is sokat vártak tőle, ám az eredményeket végül nem tudta szállítani. 2014-ban kis híján Marseille-be került – saját bevallása szerint már szerződése is volt -, ám végül a Zeint Szentpétervárt választotta, ahol két évet húzott le, mielőtt elment Kínába edzősködni.

2017 óta szabadúszó, volt ideje pihenni és megemészteni a korábban történteket – a jelek szerint pedig akár kaphat is egy újabb esélyt a bizonyításra. Ezzel kapcsolatban nyilatkozott is. Kiemelte, hogy a Marseille-t irányító Zubizarreta remek munkát végez a klub élén és természetesen nagyon érdekli egy ilyen lehetőség. Meglátjuk, lesz-e ebből valami.