Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Serie A: az Inter a BL-ben, az AC Milan az El-ben indul – összefoglaló

Befejeződött a Serie A, azaz az olasz bajnokság 2018/19-es szezonja. Este hat mérkőzést is játszottak, miután a Torino legyőzte a Laziót, a Juventust pedig legyőzte a Sampdoria. Kiderült, hogy mely csapatok indulnak a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában és hogy ki selejtezőzik az El-ben.

Forrás: naciondeportes.com

Spal – AC Milan: 2-3 (1-2)
Gólszerzők: Vicari (28.), Fares (53.) ill. Calhanoglu (18.), Kessie (23. 66. – büntetőből)

Gólgazdag, izgalmas mérkőzést játszott egymással a Spal és az AC Milan. A hazaiaknak momentuma sem nagyon volt az első félidőben, a Milan pedig a 18. percben megszerezte a vezetést Hakan Calhanoglu góljával, majd a 23. percben Franck Kessie növelte az előnyt egy csodálatos góllal. Aztán szinte a semmiből a 28. percben szépített a hazai együttes Francesco Vicari fejesével.

A második játékrészre feléledt a Spal, és egy Pepe Reina bravúr után az 54. percben Mohamed Salim Fares fejelt a hálóba egy keresztlabdát követően. Aztán a 66. percben büntetőhöz jutott az AC Milan, amit Franck Kessie értékesített. A 90. percben a Spal még egyenlíthetett volna, de Sergio Floccari fejese csak a felső lécet találta el. Az AC Milan ezzel az 5. helyet, ami automatikus Európa-liga indulást jelent, míg a Spal a 13. végzett a tabellán.

https://www.youtube.com/watch?v=KRvSitPGLf8

AS Roma – Parma: 2-1 (0-0)
Gólszerzők: Pellegrini (35.), Perotti (89.) ill. Gervinho (86.)

Az első félidőben még bátran játszott a Parma, de ez csak addig tartott, amíg a Roma a 35. percben megszerezte a vezetést Lorenzo Pellegrini megpattanó lövése utáni góllal.

A második félidőt egy Perotti kapufával nyitották, és végül már át is vették a mérkőzés irányítását. Már-már úgy tűnt, hogy a Roma egy góllal nyeri meg a mérkőzést, amikor a 86. percben a Parma egyenlített Gervinho révén, de nem örülhettek sokáig, mert a 89. percben megszerezték a hazaiak a győztes gólt Perotti második találatával. Az AS Roma ezzel a 6. helyen fejezte be a szezont, amivel selejtezhetnek az Európa-ligába. A Parma a 14. helyett szerezte meg.

Videó hamarosan!

Inter – Empoli: 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Keita (51.), Nainggolan (81.) ill. Traore (76.)

Már az első játékrészben fölényben játszott az Inter, de gólt nem tudtak szerezni, leginkább az ellenfél kapusának köszönhetően.

Aztán a második félidőben, az 51. percben Balde Keita lőtt a kapu bal alsó sarkába, amellyel megszerezték a vezetést. A 61. percben egy büntetőhöz is jutottak, de Mauro Icardi kihagyta a lehetőséget. Aztán a 77. percben összejött az egyenlítés az Empolinak Traore góljának köszönhetően. A 81. percben azonban Nainggolan megmentette az Intert, és góljával megszerezte a három pontot. A hosszúra nyúlt hosszabbításban Keitát második sárga lappal még kiállították a 97. percben. Az Inter így a 4. helyre ért be, amivel kiharcolták a BL-indulást is, míg az Empoli kiesett a másodosztályba.

https://www.youtube.com/watch?v=Uf4Ghgn3qqM

Atalanta – Sassuolo: 3-1 (1-1)
Gólszerzők: Zapata (35.), Gomez (53.), Pasalic (65.) ill. Berardi (19.)
Kiállítás: – ill. Berardi (45+5.), Magnanelli (83.)

Az első játékrész még valamennyire kiegyensúlyozott volt, ami a gólok számában is megmutatkozott. A 19. percben Domenico Berardi révén megszerezte a vezetést a Sassuolo, de a 35. percben válaszolni tudott rá az Atalanta, miután Duvan Zapata belőtt egy kipattanót. Az első félidő igen hosszú hosszabbításában azonban tíz emberre fogyatkoztak a vendégek, amikor Berardit azonnali pirossal kiállították.

Az emberelőnyt ügyesen kihasználta az Atalana a második játékrészben, hiszen az 53. percben Alejandro Gomez góljával már veezettek is, majd a 65. percben ismét gólt lőttek Mario Pasaric révén, amit végül 5 perc videóbírózás után meg is adtak. A 83. percben már csak kilencen maradtak a Sassoulóban, amikor Francesco Magnanelli megkapta a második sárgáját is. Az eredmény már nem változott, így az Atalanta bebiztosított a 3. helyét a tabellán és az automatikus BL-indulást, míg a Sassoulo a 11. helyen végzett.

Fiorentina – Genoa: 0-0 (0-0)
Gólszerzők: – ill. –

Egy igen eseménytelen első félidőt játszott egymással a Fiorentina és Genoa, és igazából egyetlen nagy helyzetet sem tudott kialakítani egyik csapat sem.

A második játékrészben a Fiorentina valamennyivel jobban játszott, de most sem volt sok izgalom a mérkőzésen. A 80. percben Federico Chiesa  közeli lövését védte remek mozdulattal a Genoa kapusa, de ezen kívül sem nagyobb helyzet, sem gól nem esett a találkozón. A lefújásig sem változott az eredmény, így a Fiorentina és a Genoa is megúszta a kiesést a 16. és a 17. hellyel.

Cagliari – Udinese: 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Pavoletti (17.) ill. Hallfredsson (59.), De Maio (69.)

Az első félidőt a Cagliari nyerte, mind játékban mind gólokban. A vezetést a 17. percben szerezték meg Leonardo Pavoletti fejesével.

A második játékrészben azonban már feljavult az Udinese. Az 53. percben Ignacio Pussetto már gólt szerzett, de ezt les miatt érvénytelenítették. Az 59. percben azonban már érvényes találatot szereztek Emil Hallfredsson révén, majd a vezetést is megszerezték Sebastian De Maio szabadrúgás utáni fejesével. Az eredmény itt sem változott már, és míg a Cagliari a 15. helyen végzett, addig az Udinese a 12. helyet szerezte meg a tabellán.

A forduló korábbi eredményei:

Torino – Lazio: 3-1
Sampdoria – Juventus: 2-0

A 2018/19-es Serie A szezon tabellája:

A 2018/19-es Serie A szezon góllövőlistája: