Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Távozóban a Fradi egyik alapembere – Sajtóhír

Uruguayi beszámolók szerint két év után távozhat a Ferencváros légiósa, Fernando Gorriarán.

A 24 éves középpályás két évvel ezelőtt, 2017 nyarán érkezett a Ferencvároshoz az argentin élvonalbeli River Plate csapatától. Gorriarán az első szezonjában 28 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban, és két gólt szerzett – a múlt hétvégén véget ért idényben pedig 24 tétmeccsen játszott és hasonlóan két találatig jutott.

Gorriarán a napokban a Sport590 nevű uruguayi rádió vendége volt, amelynek adásában a jövőjével kapcsolatosan nyilatkozott.

AZT HISZEM, AZ ÉV MÁSODIK FELÉBEN EGY MÁSIK CSAPATBAN FOLYTATOM” – MONDTA GORRIARÁN, AMELY NYILATKOZATOT A KÖZÖSSÉGI OLDALÁN IS MEGOSZTOTT.

Gorriarán esetleges távozása nem újdonság, hiszen április végén Dél-Amerikában a balonlatino.net arról számolt be, hogy a játékos erősebb bajnokságba igazolhat, mivel Magyarországon elérte azt a szintet, amely az európai topfocihoz szükséges.