Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Arsenal: “Talán többet érdemeltünk volna!”

Az Európa-liga döntőjét a következőképpen értékelte a vesztes fél menedzsere, Unai Emery.

(Kép: arsenal.com)

“Talán többet érdemeltünk volna ezen a meccsen, összességében viszont nem tudtuk elérni azt, amit szerettünk volna.” – Kezdte sajtótájékoztatóját az “ágyúsok” trénere.

“Gratulálok a Chelsea győzelméhez, jobbak voltak nálunk! Az elő félidő alapján úgy éreztem, elérhetjük azt, amiért jöttünk. Az első góljuk azonban mindent megváltoztatott. Ezt követően már meccsben kellett maradnunk, és a higgadtságunkat is elveszítettük. Sajnos hibákat követtünk el, ezeket pedig kíméletlenül ki is használták. A harmadik gól volt az, ami már abszolút bonyolulttá tette a helyzetünket.” – Folytatta Emery, aki egy gyors összegzőt is tartott csapata szezonjáról, kitekintve a jövőbe is.

“Egy folyamat közepén járunk. Sajnos nem értük el az elsődleges célunkat a szezonban (BL-kvalifikáció). Most csalódottak vagyunk, de a következő idényben éppen ezért is nagy kihívás előtt állunk majd, hiszen szintet kell lépnünk. Úgy gondolom az Arsenal nagy név a világ futballjában, remek játékosaink vannak, tehetséges fiataljaink, akik folyamatosan fejlődhetnek. Azt hiszem az elképzeléseinket, a filozófiánkat figyelembe véve elmondható, hogy sok játékos szeretne nálunk futballozni.” – Így a spanyol tréner, aki utolsó mondatával arra is utalt, hogy a nyári átigazolási piacon várható aktivitás a londoniaktól.

Emery egyébként történelmi, negyedik El-trófeáját nyerhette volna (…) Jövőre újra megpróbálhatja, hiszen az Arsenal újfent a második számú európia kupasorozatban lesz érdekelt.