Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Salah: “Végre végig játszhattam!”

A Bajnokok Ligája megnyerését követően Mohamed Salah-val értelemszerűen madarat lehetett volna fogatni örömében

(Kép: as.com)

“Őszinte leszek, nem tudom mit is mondhatnék. Az biztos, hogy most mindenki nagyon boldog!” – Idézi Salah lefújást követő első szavait a BT  Sport.

“Roppant mód örülök, hogy zsinórban másodszor játszhattunk Bajnokok Ligája döntőt. Végre végig a pályán lehettem a 90 perc során. Mindannyian kihoztuk a maximumot magunkból. Az egész csapat elképesztő volt!” – Folytatta a liverpooliak 10-ese, aki a 2018-as döntőbeli Sergio Ramos szabálytalanságra is utalt az első sorokkal.

Rengeteg áldozatot hoztam a karrierem során. Különösen akkor, amikor a szülőfalumból Kairóba ingáztam csak azért, hogy futballozhassak. 7 éves korom óta arról álmodom, hogy egyszer megnyerem a Bajnokok Ligáját. Egyiptomiként valami leírhatatlan érzés! A következő szezonban szeretnék az első arab játékos lenni, aki zsinórban két alkalommal is a csúcsra jut a BL-ben!” – Tette még hozzá Egyiptom első BL-győztes játékosa.