Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Debrecen: eldőlt Herczeg András sorsa!

A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Debreceni VSC hivatalos weboldalán számolt be arról, hogy egy évvel meghosszabbította Herczeg András lejáró szerződését…

A Debrecen bejelentette, hogy a következő idényben is Herczeg András irányítja a csapatot. A tapasztalt szakember remek munkát végzett a 2018/2019-es szezonban, hiszen a bajnokságban bronzérmet szerzett az együttes. Ennek köszönhetően a klub indulhat az Európa-liga selejtezőjében. Továbbá a Magyar Kupában is szépen muzsikált a Loki, hiszen egészen az elődöntőig jutottak Herczeg András tanítványai. 

Herczeg András egyébként már harmadik ciklusát tölti a Debrecen kispadján. Először 1997-1998-ig, másodszorra pedig 2007-2010-ig volt a klub vezetőedzője. Igaz 2016 nyarán már visszatért a csapat élére, de akkor csupán két mérkőzés erejéig. Aztán 2017 májusában úgy tűnt, ismét csak megbízott edzőként fog tevékenykedni, ám később megjött a nagy bejelentés, hogy végleg ő marad a szakvezető. Herczeg András emellett volt több alkalommal a DVSC pályaedzője, de volt utánpótlásedző is. A szakember irányításával két bajnoki címet, két Magyar Kupát, illetve egy Ligakupát nyert a csapat. Emellett Herczeg András bevezette a Debrecent a Bajnokok Ligája, majd az Európa-liga csoportkörébe is.