Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Teljes az NB II mezőnye!

A hétvégén véget értek a harmadosztály csoportjának küzdelmei. Az Ajka, a Szeged-Grosics Akadémia és a Szolnok a három NB III-as bajnok és feljutó.

Keleti csoport

A Szolnok óriási versenyfutásban, csak az utolsó fordulóban tudta kiharcolni a feljutást. A korábban – ideiglenesen – a magyar válogatott kispadján is ülő Csábi József vezette Tisza-parti gárda (amely legutóbb a 2010–2011-es szezonban szerepelt az élvonalban) egy ponttal előzte meg végül megyei riválisát, a Jászberényt: a szolnokiak az utolsó fordulóban a 27 találattal gólkirályi címet nyert egykori NB I-es mesterlövész Simon Attila duplájával verték a sereghajtóként végzett Sajótbábonyt, így bajnoki címet ünnepelhettek hazai pályán, mintegy 1500 szurkoló előtt.

Közép-csoport

A több egykori NB I-es gárdát (Dunaújváros, Kecskemét, PMFC) is felvonultató mezőnyben a végig kiegyensúlyozottan szereplő és 30 meccséből 21-et megnyerő Szeged-Grosics Akadémia végzett az első helyen, olyan komoly élvonalbeli múlttal rendelkező játékosokkal a soraiban.

Nyugati csoport

Itt volt a legsimább a befutó, hiszen az Ajka 12 pontot vert végül legfőbb üldözőjére, az Érdre, így ismét a másodosztályban szerepelhet. A Schindler Szabolcs vezette bakonyiak a gólkirályt is magukénak tudhatták az egykoron Pécsen és a Honvédnál is szerepelt Nagy Mihály Krisztián személyében (23 gól)

A következőképpen fog kinézni Merkantil Bank NB II 2019/2020-as mezőnye:

Ajka, Balmazújváros, Békéscsaba, Budafok, Budaörs, Csákvár, Dorog, ETO FC Győr, Gyirmót, Haladás, Kazincbarcika, MTK, Nyíregyháza, Siófok, Soroksár, Szeged-Grosics Akadémia, Szolnok, Tiszakécske, Vasas, Vác