Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: A héten meglesz az első érkező? – Sajtóhír

Francia és spanyol lapértesülések szerint a Real Madrid még a hét folyamán bejelentheti Ferland Mendy szerződtetését.

(Kép: as.com)

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a blancók már eddig is közel álltak a 23 esztendős balhátvéd megszerzéséhez. A két klub között pedig az elmúlt napokban még komolyabb, és madridi szempontból eredményesebb tárgyalások zajlottak.

A 24. születésnapját most szombaton ünneplő Mendy, a francia forrásokra hivatkozó Marca szerint még a héten átesik az orvosi vizsgálatokon a spanyol fővárosban.

A transfermarkt.de által 30 millió euróra taksált kétszeres válogatott játékosért vélhetően ennél az összegnél csak magasabbat fizet majd a Real a Lyonnak.