Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Maradona: “én lennék a megfelelő a MU-nak”

A jelenlegi a mexikói másodosztályban tevékenykedő, egykori világbajnok klasszis, manapság már inkább botrányhős Diego Maradon a minap a FourFourTwo magazin számára meglehetősen érdekes kijelentést tett a Manchester United csapatával kapcsolatban…

Az 1986-os világbajnok hőse a minap a FourFourTwo kollégájának adott interjút, melyben a rá jellemző “szerénységgel” Diego Maradona úgy fogalmazott:

“Ha a Manchester Unitednek menedzserre van szüksége, én vagyok az ő emberük! Tudom, hogy sok mezt adtak el világszerte, de trófeákat is kéne végre nyerniük. Én ebben tudok nekik segíteni.”

Maradona azt is elárulta, hogy régi nagy rajongója a “Vörös Ördögöknek”, Ander Herrera az egyik kedvenc játékosa a csapatból, Paul Pogba pedig az “isteni Diego” szerint nem dolgozik elég keményen, valamint hozzátette:

„A Manchester United sokáig a kedvenc csapatom volt Angliában. Annyi nagyszerű futballista, annyi nagyszerű csapat játszott Alex Ferguson kezei alatt. De most a Manchester Cityt mondanám, és tudom, hogy nem kéne így váltogatnom, de ott játszik Kun Agüero, akivel sokat beszélünk, és nagyon jó kis csapatban játszik.”