Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ferencváros: egy korszak lezárult, távozott a támadó – hivatalos

A csütörtöki napon hivatalossá vált, amit az elmúlt hónapok eseményei alapján már többen sejteni véltek, Böde Dániel hét év után elhagyta a Ferencváros csapatát, és visszatért korábbi állomáshelyére, Paksra…

Böde Dániel 2012 óta erősítette a fővárosi zöld-fehéreket, és éveken át valamennyiszer a csapat legeredményesebb játékosa volt, utolsó NB I-es idényében viszont részfeladatokat kapva csupán hét találat fűződött a nevéhez, távozását is leginkább a kevés lehetőséggel indokolta a Fradi.hunak:

“Paksról jöttem 2012-ben, Paksra megyek vissza 2019-ben. Nekem csak két csapat számít, számított mindig, a Paks és a Fradi. De nem az otthonom közelsége számított leginkább, hanem az, hogy még játszani akarok, de nem negyedórákat. A kevesebb lehetőség nekem kevés. Többet érzek még magamban. Szerintem két-három évet képes leszek még első osztályú szinten teljesíteni a Paksban.”

A 32 éves támadó összességében 297 találkozón játszott, és 131 gólt szerzett a Ferencvárosban, ebből a bajnokságban 200 mérkőzésen 89 gólt lőtt.