Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Eb-selejtezők: Kikaptak a franciák, az oroszok kilencet lőttek

Lejátszották a szombat esti mérkőzéseket is a 2020-as labdarúgó-Európa-bajnokság selejtező köreiből, ahol is a H és az I csoportot vesszük szemügyre. A papírforma nem mindenhol jött be…

H-csoport:

Izland – Albánia 1-0
Gólszerzők: Gudmundsoon(22.) – Ill. 

Mindkét csapatnak egy-egy győzelme volt, A győztes a francia és török kettős mögé érkezhet, látótávolságon belül maradva.
A hazaiak az első félidő felében megszerezték a vezetést és Izland tudta tartani magát a mérkőzés végéig. Több gól nem is született és ezzel a sikerrrel feljöttek a harmadik helyre.

Moldova – Andorra 1-0
Gólszerzők: Armas (8.) – Ill.
Kiállítiva: Ionita(47.) – Ill.

Lét nulla pontos csapat találkozott. A két alakulatnak nem lehetnek komolyabb tervei az Eb kijutást illetően, legfeljebb egy becsületes szereplés a csoportokörben. A hazaiak gyorsan meg is szerezték a vezetést, és hiába állítottak ki egy moldovai játékost a 47. percben, a vendégek nem hogy megfordítani nem tudták, de még egyenlíteni sem. Ezzel a győzelemmel megszerezte első pontjai a hazai csapat.

Törökország – Franciaország 2-0
Gólszerzők: Ayhan (30.) Ünder (40.) – Ill 

A csoport rangadója egyértelműen ez a mérkőzés volt, ahol a hazaiak és a vendégek is hat-hat ponttal várták a találkozót. Nagy lépéselőnybe kerülhetett az, aki megnyeri ezt a találkozót, és hiába vártak túlnyomóan francia sikert, a törökök hazai pályán megnehízheti minden csapat életét, és a 2018-as vb bajnoknak sem volt egyszerű dolga. Annyira nem hogy még egy pontot sem tudtak elhozni, így vereséget szenvedtek Pogbáék és a csoport élére álltak a törökök.

A csoport jelenlegi állása:

 

I-csoport:

Oroszország – San Marino 9-0
Gólszerzők: Cevoli(25-öngól), Dzyuba(31., 73., 76., 88.) Kudryashov(36.), Miranchuk (41.) Smolov(77., 83.) – Ill

A jóval erősebb orosz csapat könnyedén otthon tartotta a három pontot. Az volt csak a kérdés hogy hány gólt kapnak a vendégek.
Megúszták tíz alatt. De csak éppenhogy.

Skócia – Ciprus 1-0
Gólszerzők: Robertson (61.) Burke (89.) – Ill Kousoulos (87.)

Az itteni győztes is követheti az orosz – belga kettős a tabellán, így a döntetlen lett volna a legrosszabb eredmény mindkét csapatnak, végül Skócia otthon tartotta a három pontot a végén egy gyors gólváltással és feljöttek az oroszok közvetlen közelébe. Azonos pontszámmal áll a két csapat és követik a belgákat.

Belgium – Kazahsztán 3-0
Gólszerzők: Mertes (11.) Castagne (14) Lukaku (50.) – Ill 

Ezen a mérkőzésen is inkább csak az volt a kérdés hogy hányat rüg ellenfelénel a belga csapat. Itt ugyan nem sikerült annyit bepofozni mint amennyit az oroszoknak sikerült, de Kazahsztán jobb csapatnak mondható mint San Marino. Végül a hazaiak itt is simán nyertek és tartják magabiztosan az első helyüket.

A csoport jelenlegi állása: