Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: távozik a Dortmund tehetsége – hivatalos

A német élvonalbeli bajnokság ezüstérmese, a Borussia Dortmund a hivatalos oldalán jelentette be, hogy a mindössze 19 esztendős csatártehetség, Alexander Isak a Real Sociedad együttesében folytatja a pályafutását. 

A svéd válogatott támadó a hírek szerint 7 millió euróért váltott klubot, szerződése 2024 nyaráig szól a La Liga középcsapatával. A Dortmundnak minden bizonnyal opciós joga lesz a futballista visszavásárlására, legalábbis Michael Zorc sportigazgató nyilatkozata erre enged következtetni.

„A üzlet megköttetett, sok sikert kívánunk Isaknak. Az biztos, hogy a teljesítményét továbbra is figyelemmel kísérjük majd” – mondta röviden az 56 éves szakember.

Isak a mögöttünk álló tavaszi szezont a holland Willem II együttesénél töltötte, ahol 16 mérkőzésen 13 gólt szerzett, illetve kiosztott 7 előkészítést is.