Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Real Madrid: Ezért Luka Jovic a világ legboldogabb embere!

Mint ismert, a Real Madrid szerdán bemutatta az Eintracht Frankfurttól megvett Luka Jovicot. A szerb csatár azóta már túl van az ilyenkor szokásos beköszönő nyilatkozatán is.

(Kép: marca.com)

Mi mással is kezdhette volna a 60 millió euróért szerződtetett támadó, mint az következővel?!

“A világ legboldogabb embere áll most itt. Gyermekkoromban Real Madrid mezben aludtam, amelyet az édesapám egyik barátjától kaptam… Most pedig a világ legjobb és legnépszerűbb csapatának a játékosa vagyok. Sok mindenkinek hálás vagyok mindezért!” – Fogalmazott Jovic, akit egy egészen hosszas monológ keretein belül maga Florentino Pérez elnök út vezetett fel, kiemelve például azt, hogy mennyire különleges klub a Real, de szó volt a szerb csatár erényeiről, a benne rejlő potenciálról is.

“Hihetetlenül izgatott vagyok, hogy itt lehetek. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a Real Madrid még több trófeát nyerjen.” – Folytatta Jovic, akit megkérdeztek arról is, hogy miképpen látja helyzetét a csapaton belül.

“Nem fogok ígérgetni, így nem fogom azt se megmondani, hogy mennyi gólt várhatnak tőlem. Azért vagyok itt, hogy fejlődjek. Nem számít, hogy egyedüli csatárként, vagy valaki partnereként kell játszanom. Úgy gondolom Benzemával jól megértjük majd egymást, de a végső szó Zidané lesz. Számomra Benzema a világ egyik legjobb támadója.” – Így Jovic, aki elmondta, hogy Zinedine Zidane-nal még nem beszélt személyesen, de már alig várja a nagy találkozást.

“Azért vagyok itt, hogy harcoljak. A Real az egyetlen klub. amely ajánalta igazán érdekelt. Amikor hallottam az ügynökömtől, hogy keresnek Madridból, gyorsan igent is mondtam.” – Válaszolta a szerb arra a kérdésre, hogy vajon ő maga utasította e vissza a Frankfurtnál szintén érdeklődő Barcelonát.