Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Robben a Serie A-ban köthet ki – sajtóhír

A Bayern Münchentől 10 év után távozó holland játékost sokszor szóba hozta az Interrel a média, ezúttal más csapat jött képbe. A 35 esztendős szélső elmondása szerint még két idényt szeretne eltölteni a legmagasabb szinten.


Arjen Robben 10 év után elhagyja a bajorokat, és a legaktívabban az olasz bajnokságból érdeklődnek iránta. Az Inter és az AC Milan után ezúttal a Lazio jelentkezett be érte. A fővárosi alakulat sajtóhírek szerint egy remek fizetés mellett karmesteri pálcát is adna a holland játékos kezébe, és határozatlan idejű szerződést kötnének vele, ez azt jelenti, hogy akkor távozhat a csapattól, amikor csak akar.

Robben egyelőre még nem nyilatkozott komolyabban a jövőjével kapcsolatban, csak annyit mondott, hogy vannak érdeklődők iránta és szeretne még legalább két évet a legmagasabb szinten eltölteni, de semmiképpen sem a Bundesligában.

A 35 éves holland játékos a 10 szezon alatt, amit a Bayern Münchennél töltött, összesen 309 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 144 találatot és 101 gólpasszt jegyzett.