Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bosnyák válogatott játékossal erősít az AC Milan – sajtóhír

Az olasz átigazolásokkal kapcsolatban bennfentes Gianluca Di Marzio úgy tudja, hogy a milánói gárda bajnokságon belülről igazol középpályást.


Sajtóhírek szerint az AC Milan és az Empoli megegyezett Rade Krunic átigazolásával kapcsolatban. A bosnyák játékos remek szezont futott, ennek következtében figyeltek fel rá a piros-feketék. A 25 éves középpályás négy év után hagyja el az Empolit, a Rossoneri 8 millió eurót fizet a játékjogáért. Krunic négy évre ír alá a milánói csapathoz, és évente 1.2 millió eurót fog keresni. Ezeket az információkat az Empoli sportigazgatója, Pietro Accardi is megerősítette. A játékos állítólag jövő héten vesz részt az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon, hivatalos bejelentés ezt követően várható.

A bosnyák középpályás a négy idény alatt 119 alkalommal lépett pályára az Empoli színeiben, ezeken 13 gólt és 18 gólpasszt jegyzett.