Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szerbia: azonnali hatállyal kirúgták a szövetségi kapitányt! – HIVATALOS

Ahogy a FociClub.hu is megjósolta, az Eb-selejtezős napok végeztével bizony kirúgták a szerb válogatott szövetségi kapitányát, a korábbi közönség kedvenc Mladen Krstajic-ot. Az egykori Werder Bremen és Schalke védő veszte a hétvégi, ukránok elleni ötgólos vereség volt.

Krstajic még tavaly, a világbajnoki felkészülés ideje alatt vette át a szerb válogatott irányítását. Az egykori kemény védő elég jól összeszedte csapatát, ám a kiugró eredmények elmaradtak. Igaz, Szerbia a Nemzetek Ligájának C szintjéről indulva következőnek már a B liga mezőnyét fogja erősíteni. Ám a 2020-as Európa-bajnokság selejtezőit pocsékul kezdték déli szomszédaink. A három nappal ezelőtti, Litvánia elleni győzelem már nem jelentett gyógyírt a feltépett sebek számára.

Az Ukrajna elleni 0-5 jelentette Krstajic végső ítéletét. A 45 éves edző tizenhárom meccsen irányította Szerbiát. Hét győzelem mellett két döntetlen és négy vereség csúszott be.