Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: A Dortmund kiválóságát szemelték ki! – Sajtóhír

A spanyol és a német sajtó hétvégi híresztelései között szerepel Raphael Guerreiro Barcelonába szerződésének esetleges lehetősége is.

(Kép: marca.com)

A portugál válogatott balhátvéd állítólag felkerült a Barca kívánságlistájára, mint Jordi Alba helyettese.

A már 30 esztendős Albának ugyan 2024-ig szól a szerződése, a katalánok vezetői szerint egy kis konkurencia jót tenne mind a spanyol hátvédnek, mind pedig a csapatnak. Különösen igaz ez annak fényében, hogy Alba hiánya az elmúlt idényben okozott fejtörést a Barcának, hiszen a keretben nem volt minőségi balhátvéd aki a világ-és Európa bajnok játékos helyére léphetett volna.

A transfermarkt.de által 25 millió euróra taksált Guerreironak még egy év van hátra a dortmundi szerződéséből. Mindez pedig a Barca malmára hajthatja a vizet, amennyiben valóban sor kerül tárgyalásokra a felek között.

A spanyol Marcát idézve: “Határozott lépések várhatóak a Barcelona részéről…”