BL-sorsolás: bolgár ellenfelet kapott a Ferencváros

Sz. Andrea
Sz. Andrea
újságíró, 2019 június 18. 14:55

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) lebonyolította a 2019/20-es Bajnokok Ligája szezon 1. selejtezőkörének a sorsolását. Magyarországot a Ferencváros képviselte, és végül egy olyan ellenfelet kaptak, akik már nem olyan ismeretlenek a magyar közönség számára. 

Forrás: UEFA

Az UEFA kedden 14:30-tól a svájci Nyonban sorsolta ki a Bajnokok Ligája 1. selejtezőkörének párosításait. A sorsolásnál a 32 csapatot két tízes és egy 12-es csoportra osztották, mindegyikben ugyanannyi kiemelt volt, mint nem kiemelt.

Magyarországot a jelenlegi bajnok, Ferencváros képviselte a sorsoláson, ellenfele pedig a a Ludogorec lesz, és idegenben fognak kezdeni, a visszavágót a Groupama Arénában rendezik. A bolgár csapat már nem ismeretlen a magyarok számára, hiszen egy évvel ezelőtt a MOL Vidi, ma már Fehérvár FC találkozott velük a második selejtezőkörben.

Az 1. forduló első mérkőzéseit július 9-én és 10-én, a visszavágókat pedig egy héttel később, július 16-án és 17-én játsszák.

A 2. selejtezőkör párosítását június 19-én, szerdán készítik el, akkor derül ki, hogy az FTC–Ludogorec párharc győztese melyik továbbjutójával kerül össze.

Egy csapat személye még nem tisztázódott, ez még később, június 25-én egy előselejtezőn dől majd el. A négyes tornát a koszovói fővárosban, Pristinában rendezik meg, és az első helyezett bejut a BL-selejtező első fordulójába, míg a további három csapat az Európa-liga selejtezőjének második körébe kerül. A párosításai a következők:

Feronikeli (koszovói)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
Tre Penne (San Marinó-i)–FC Santa Coloma (andorrai)

A 2019/20-as Bajnokok Ligája szezon 1. selejtezőkörének párosításai a következők: 

Nomme Kalju(észt)–Shkëndija (északmacedón)
Suduva Marijampole (litván)–Crvena zvezda (szerb)
Ararat-Armenia (örmény)–AIK (svéd)
Asztana FK (kazah)–CFR Cluj (román)
Ludogorec Razgrad (bolgár)–FERENCVÁROS (magyar)
Partizani Tirana (albán)–Qarabag (azeri)
Slovan Bratislava (szlovák)–Szutjeszka Niksics (montenegrói)
Celtic(skót)–FK Sarajevo (bosnyák)
Sheriff Tiraspol (moldovai)–Szaburtalo Tbiliszi (grúz)
F91 Dudelange (luxemburgi)–Valletta FC (máltai)
Linfield FC (északír)–Rosenborg (norvég)
Valur Reykjavík (izlandi)–Maribor (szlovén)
HJK (finn)–HB Tórshavn (feröeri)
BATE (fehérorosz)–Piast Gliwice (lengyel)
The New Saints (walesi)–az előselejtező egyetlen továbbjutója