Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A City mégis megelőzheti a Unitedet – sajtóhír

A korábbi híresztelésekkel ellentétben a legfrissebb angol sajtóértesülések szerint mégis úgy néz ki, hogy a Manchester City nyerheti a pályán kívüli városi rangadót a Manchester Uniteddel szemben az átigazolási piacon…

A Daily Star aktuális jelentése értelmében Harry Maguire napokon belül orvosi vizsgálatokra érkezhet a Manchester City csapatához, hogy még a héten megkösse szerződését új kenyéradójával, melyhez a kiszivárgott információk szerint 65 millió font ellenében készül átigazolni, holott a közelmúltban még úgy tűnik, hogy a Manchester United lesz a befutó érte.

A 25 esztendős hátvéd három évvel ezelőtt 12 millió font ellenében szerződött a Hull Citytől a “Rókákhoz”, és 2017 óta az angol válogatottnak is rendszeres tagja, a tavalyi világbajnokságon negyedik helyezést elérő nemzeti csapatnak alapembere volt, még gólt is szerzett a Svédország elleni negyeddöntőben.

Maguire az elmúlt idényben mindent egybevéve 44 mérkőzésen játszott, míg a Premier League idei kiírásában 31 pályára lépés került a neve mellé. A nemzetközi mértékadó Transfermarkt portálja szerint piaci értéke 45 millió eurószerződését pedig ősszel hosszabbította meg 2023-ig, és eddig úgy tűnt, hogy a Leicester nem akar megválni tőle, ám úgy fest, mégis “van az a pénz”…