Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Atleticóban folytatja a Real Madrid középpályása! – hivatalos

A Diego Simeone által irányított Atletico Madrid hivatalos közleményében tudatta, hogy megegyezett a Real Madriddal Marcos Llorente kapcsán…

Az Atletico Madrid színeiben folytatja pályafutását Marcos Llorente, aki öt esztendőre szóló szerződést fog aláírni a matracosokkal. A kontraktus megkötése, illetve a hivatalos bemutatás előtt természetesen át kell esnie az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon is. 

A madridi születésű Marcos Llorente 2008 nyarán került a Real Madrid kötelékébe. A Castillában 19 esztendősen mutatkozott be a 2014/2015-ös idényben, majd a következő szezonban már a felnőttek között is debütált a spanyol futballista. A 2016/2017-es kiírás folyamán a királyi gárda kölcsönadta az Alavesnek a rendszeres játéklehetőség reményében. Llorente ezt meg is kapta, hiszen a bajnokságban 29 találkozón is pályára lépett. Az elmúlt két idényt a Real Madridban töltötte, de ezen időszak alatt mindössze 36 tétmérkőzésen jutott szóhoz.