Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Sarri meglátogatta Cristiano Ronaldót

Nem rég hivatalosan is bejelentették, hogy Maurizio Sarri veszi át a Juventus irányítását a következő szezontól, az olasz szakember pedig nem is tétlenkedett: azonnal meglátogatta a nyaraló Cristiano Ronaldót.

Kép: Fox Sports Asia

Az AS.com arról ír, hogy a francia Riviérán vakációzó Ronaldo találkozott Sarrival. A portugál támadó a saját jachtján töltődik fel Cote d’Azurnél – erről az Instagramján feltöltött képek is árulkodnak.

A Nemzetek Ligájának megnyerését követően ki is járt neki a pihenő, elvégre a válogatott mellett a klubcsapatában is jól teljesített – új edzője azonban új kihívásokat is tartogat számára. A spanyol lap információi szerint ugyanis viszonylag új szerepkörben számít majd rá Sarri, valamint közel kétszer annyi gólt remél tőle – az olasz tréner 40 gólt vár majd Ronaldótól a következő szezonban.

Ennél is fontosabb azonban, hogy nem szélsőként használja majd a portugált, hanem centerként. Ez a pozíció nem ismeretlen Ronaldo számára, hiszen korábban is kellett ott játszania, de hosszú távon inkább a széleken szavaztak neki bizalmat és csak alkalmanként vezényelték középre. A hírek szerint innentől viszont konkrétan a befejező szerepkör lehet majd CR-é, aki 9-esként teheti majd a legtöbbet a Juventus sikereiért.