Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bosnyák válogatott játékossal erősített a Fradi – hivatalos

A Fradi komoly erősítésre tett szert, úgy látszik a “zöld-fehérek” tényleg komolyan gondolják, hogy idén szeretnének bejutni a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga csoportkörébe, és ennek megfelelően igazolnak.

 

forrás: fradi.hu

A Ferencvárosnál hivatalosan jelentették be szerda délelőtt, hogy leigazolták a Sparta Praha és a bosnyák válogatott balhátvédjét, Eldar Civicet.

A 23 esztendős futballista nyert már szlovák bajnokságot a Nagyszombattal, a Spartával az előző szezonban harmadik lett, a bosnyák válogatott legutóbbi négy tétmérkőzéséből pedig háromszor is a kezdőcsapat tagja volt – írja a fradi.hu

Az előző szezonban rendszeresen számítottak rá a Sparta Práhánál, 20 bajnokin és két kupamérkőzésen is pályára lépett. Az együttessel harmadik helyen végzett a cseh bajnokságban.

A bosnyák válogatott játékos első interjújában kitért saját erősségeire, a Ludogorec elleni párharcra, a válogatottra, és Besicre is.