Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Lang Ádám elmondta miért Ciprusra igazolt

Lang Ádám az elmúlt szezonban a CFR Clujban nagyon kevés játéklehetőséghez jutott, most pedig a rendszeres játéklehetőség reményében szerződött új csapatához.

A 26 éves hátvéd három évre kötelezte el magát új klubjánál, ahol az a Henning Berg lesz az edzője, akivel a Videotonnál dolgozott már együtt és akinek kifejezett kérése volt Lang leigazolása az ciprusi csapathoz.

A játékos elmondása szerint szeretne jól teljesíteni új csapatában, de leginkább a válogatott-meghívó újbóli kiérdemlése motiválja.

– Nagyon örülök, hogy sikerült megállapodnunk – kezdte Lang Ádám az mlsz.hu-nak. – Az Omonia is nagyon szeretett volna leigazolni és én magam is ide szerettem volna jönni, egyrészt, mert nem egy voltam a kinézett játékosaik közül, Hanem kifejezetten engem akartam, másrészt pedig Henning Berg vezetőedző miatt, akivel dolgoztam mér együtt a Vidinél.

Úgy gondolom, hogy ha továbbra is keményen dolgozom, akkor végre meglesz az eredménye és lehetőségem lesz ismét rendszeresen játszani, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a válogatottnál egyáltalán ismét szóba kerülhessen a nevem. Elsődleges célom ugyanis az, hogy jó teljesítményt nyújtva újra a válogatott tagja legyek. Ez számomra mindennél fontosabb – jelentette ki.