Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Játékosügylet a Real Madrid és az AC Milan között

Folytathatja kerete megerősítését a hosszú évek óta jobb szereplésről áhítozó AC Milan, mely a Real Madrid mellőzött védőjét nézte ki magának. Erről a spanyol és az olasz sajtó egybehangzóan ír kész tények kíséretében. 

Theo Hernandez hamarosan piros-feketébe öltözhet azok után, hogy Madridban nem számítanak rá. A sajtó olyan részleteket is tudni vél, hogy 20 millió euró lesz a vételár, a felek pedig egy hatéves szerződést szignóznak hamarosan. A 21 éves védő iránt korábban a Napoli és a Bayer Leverkusen is érdeklődött, ám végül úgy fest, hogy az AC Milan lesz a befutó.

A francia balhátvéd az Atletico Madrid csapatában nevelkedett, ám a felnőtt csapatban nem mutatkozott be. Az Alaves vette kölcsön 2016-ban, és egy végigjátszott szezon után a Real Madrid 24 millió euróért leigazolta 2017-ben. Marcelo mögül azonban nem tudott kitörni, így mindössze 10 mérkőzésen lépett pályára első szezonjában, majd kölcsönadták. A mögöttünk álló szezonban a Real Sociedad kölcsönjátékosa volt.

Távozása akkor vált egészen biztossá, amikor a Real Madrid szerződtette honfitársát Ferland Mendyt 55 millió euró ellenében az Olympique Lyontól.

Real Madrid

Érkezők: Eden Hazard (Chelsea – 100 millió) Luka Jovic (Eintracht Frankfurt – 60 millió), Éder Militao (FC Porto – 50 millió), Ferland Mendy (Lyon – 48 millió)  Rodrygo (FC Santos – 45 millió)
Távozók: Marcos Llorente (Atlético Madrid – 40 millió)

AC Milan

Érkezők: Marco Giampaolo (edző – Sampdoria) Franck Kessie (Atalanta – 24 millió)
Távozók: Gennaro Gattuso (edző – ?), Manuel Locatelli (Sassuolo – 10 millió), Andrea Bertolacci (? – ingyen), Riccardo Montolivo (? – ingyen), Ignazio Abate (? – ingyen), Cristian Zapata (? – ingyen)