Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

DVTK: Ghánai védő érkezik – hivatalos

A labdarúgó NB I-re készülő Diósgyőri VTK a hivatalos honlapján bejelentette Joachim Adukor szerződtetését.

A védőként és középpályásként bevethető Adukornak június 30-án lejárt a szerződése a bosnyák FK Sarajevónál, így szabadon igazolható játékosként csatlakozott Fernando Fernández csapatához.

Az afrikai labdarúgó az előző idényben összesen 19 tétmeccsen lépett pályára, ám a tavasszal egyszer sem kapott lehetőséget.

„Joachim Adukor középső védőként és védekező középpályásként is hasznos tagja lehet a csapatnak – idézi a dvtk.eu Tajti József sportigazgatót. – Sok évnyi európai tapasztalattal rendelkezik, ahogy az edzéseken is bizonyította, azonnal bevethető. Tavasszal előszerződést kötöttünk vele, amit a szarajevói szerződésének lejárta után véglegesítettünk. Reményeink szerint nagyon komoly erősítést jelent a leigazolása.”

„Örülök, hogy a DVTK játékosa lehetek – mondta Joachim Adukor. Őszintén bevallom, korábban nem sokat tudtam a DVTK-ról, de mielőtt tavasszal aláírtam volna az előszerződésem, alaposan utánanéztem a klubnak. Szerencsém volt, mert egyik régi ghánai barátom, Abraham Frimpong az FTC-ben játszik, ő biztatott, hogy fogadjam el az ajánlatot, mert Magyarországon rendezettek a körülmények, és egyre jobb a bajnokság is. Motiváltan érkeztem Diósgyőrbe, szeretnék a DVTK-val jól szerepelni a bajnokságban. Egyéni célkitűzéseim megegyeznek a csapatéval, mert a labdarúgás csapatsport, ezért közösen kell küzdeni a céljaink eléréséért.”

Adukor a DVTK ötödik nyári szerzeménye Braniszlav Danilovics, Haris Tabakovic, Vági András és Zsolnai Richárd után.