Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Napoli lecsapná a hátvédet az Arsenal kezéről – sajtóhír

Az “ágyúsok” által kiszemelt skót védőt, a Carlo Ancelotti irányította olasz csapat elhappolná az angol gárda orra elől.


A Celtic kiválósága, Kieran Tierney többször szóba került az Arsenallal, és sok esetben a londoni csapat fukarsága miatt nem köttetett meg az üzlet a The Sun tudomása szerint. Az “ágyúsok” ugyanis áron aluli ajánlatokat tettek mindeddig a balhátvéd játékjogáért. Első körben 10 millió eurót, majd másodjára 15 millió eurót fizettek volna érte sajtóhírek szerint. A Napoli azonban nem garasoskodna és 25 millió eurót sem sajnálna Tierneyért, viszont a játékos inkább az Arsenalt preferálná, a Celtic pedig érthető módon az olasz csapat felé húz, ennek következtében érdekes háromszög van kialakulóban.

A 22 éves balhátvéd a 2018/19-es idényben minden versenysorozatot figyelembe véve 40 mérkőzésen ölthette magára a Celtic színeit.