Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: botlott a szlovák és a lengyel bajnok is! – eredmények

Megszülettek a Bajnokok Ligája keddi és szerdai játéknapjának eredményei, avagy a mezőny immáron az 1. selejtezőkör odavágóira készülhet. Ahogyan kedden, úgy szerdán is akadt meglepetés, és összességében azt lehet mondani, hogy kevés párharc dőlt el. 

A szerdai meglepetések között elsőként a Ferencváros győzelmét emelnénk ki, hiszen a magyar bajnok nem számít a párharca favoritjának, de hazai környezetben hozta az első meccset. Igaz a Ludogorets idegenben lőtt gólja még sokat nyomhat a latba sajnos. Részletekért KATT!

Idegenbeli döntetlennel kezdett a tavalyi lengyel meglepetésbajnok a Piasta Gliwice, igaz a BATE otthonában ez nem egy rossz eredmény a szempontjukból. Nem áll ilyen jól a szlovák aranyérmes Slovan Bratislava, mely a hajrában szerzett vezetést, de a ráadásban eladta előnyét montentegrói ellenfelével szemben. A macedón bajnok Sheriff Tiraspol gyakorlatilag elhasalt grúz ellenfelével szemben, avagy erre a párharcra mondhatjuk talán egyedüliként, hogy eldőlt. Na meg persze a Rosenborg előnye is elég masszívnak tűnik.

Partizani (albán) – Qarabag (azeri) 0:0

BATE (fehérorosz) – Piast Gliwice (lengyel) 1:1
G: Dragun (64.) ill. Parzyszek (36.)
Kiállítás: Dragun (90.), ill. –

Sheriff Tiraspol (macedón) – Saburtalo Tbilisi (grúz) 0:3
G: – ill. Rolovic (30.), Kokhreidze (67.), Kakubava (71.)

Ferencváros (magyar) – Ludogorets (bolgár) 1:1
G: Nguen (6.), ill. Swierczok (31.)

Slovan Bratislava (szlovák) – Sutjeska (montenegrói) 1:1
G: Sporar (82.), ill. Kojasevic (90+5.)

Dundalk (ír) – Riga FC (lett) 0:0

Linfield (észak-ír) – Rosenborg (norvég) 0:2
G: – ill. Jensen (22.), Soderlund (69.)

Valur (izlandi) – Maribor (szlovén) – később kezdődött
G: – ill. –

Keddi eredmények

FC Asztana (kazah) – CFR Cluj (román) 1:0
Ararat Armenia (örmény) – AIK Stockholm (svéd) 2:1
Helsinki JK (finn) – HB Torshavn (feröeri) 3:0
Kalju (észt) – Shkendija (észak-macedón) 0:1
Sarajevo (bosnyák) – Celtic (skót) 1:3
Dudelange (luxemburgi) – Valetta (máltai) 2:2
Suduva (litván) – Crvena zvezda (szerb) 0:0
TNS (walesi) – KF Feronikeli (koszovói) 2:2