Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barca végre kifizeti Griezmann árát, de nem úgy, ahogy azt szerették volna – sajtóhír

Katalán sajtóértesülések szerint a Barcelona végre kifizeti Antoine Griezmann kivásárlási árát az Atletico Madridnak. 

Forrás: Getty Images

Antoine Griezmann és a Barcelona ügye már nagyon régóta húzódik. Az Atletico Madrid hivatalos közleményben tudatta a nyilvánossággal, hogy a katalánok már márciusban megegyeztek a francia támadóval, de azóta nem igazán történt semmi. Az ok az, hogy Griezmann kivásárlási ára 120 millió euró, a Barcelona pedig ezt nem szerette volna egyben kifizetni, hanem legalább két részletben, vagy úgy, hogy bónuszokkal teljesüljön a végösszeg. Ennek egyrészt az az oka, hogy ne legyen később problémájuk azzal, hogy megsértenék a pénzügyi Fair Play szabályait, de a spanyol AS úgy tudja, hogy a katalánok likviditási problémákkal is küzdenek, ami egyszerűen csak annyit jelent, hogy nincs elég pénz a bankszámlájukon a teljes összeg kifizetésére.

A probléma viszont megoldódni látszik, hiszen a katalán Sport most úgy értesült, hogy a Barcelona végre leteszi érte a kért összeget, ráadásul egyben, mert az Atletico Madrid minden más opciótól elzárkózott. Az üzlet napokon belül hivatalossá válhat, és Griezmann akár már a jövő héten a katalánokkal edzhet.

A francia támadó és a madridi csapat kapcsolata is igen megromlott, az ügy elhúzódásának pedig már következményei is vannak. Griezmann hétfőn nem jelent meg az Atletico első edzésén, amiért a klub fegyelmi eljárást indított a játékos ellen, akinek még jelenleg is élő szerződése van a madridiakkal. Emellett pedig elég biztos, hogy az Atletico bepanaszolja a Barcelonát az UEFA-nál a korai kapcsolatfelvétel miatt, mivel előbb a két klubnak kellett volna megegyeznie az üzletről.