Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: Griezmann hoppon maradhat?

Miután az FC Barcelona bejelentette Antoine Griezmann leigazolását, a klub tervezheti a francia klasszis bemutatását (…)

Egészen pontosan csak tervezhette volna, hiszen egyrészt, ahogyan azt a Marca című sportnapilap is említi, a szurkolók nagy része nehezményezi a franci klasszisnak, hogy az elmúlt évben kikosarazta őket. A hírek szerint szurkolói csoportok jelezték is, hogy nem is hajlandóak részt venni Griezmann bemutatásán.

Másrészt; a drukkereknek egyébként mindezzel lehet nem is kell sokat foglalkozniuk, hiszen jelenleg sem a Camp Nou, sem pedig a Mini Estadi (A B-csapat stadionja – a szerk.) nem alkalmas a nagy bemutatóra. Előbbinek ugyanis gyepszőnyegét cserélik, utóbbi helyszínen pedig szintén tartottak már játékos-bemutatót, ám a következő időszakban a a Cirque de Soleil show-nak ad otthont.

Az első hírek szerint a Barca nem is erőlteti majd annyira Griezmann bemutatását, így az sem kizárt, hogy kivárnak augusztus 4-ig, amikor is a Joan Gamper kupán láthatja a hazai publikum a sztárigazolást.

Talán addig a kedélyek is csillapodnak majd…