Alaposan meghazudtolta magát a Barcelona

F. Ádám
F. Ádám
újságíró, 2019 július 14. 09:30

A közösségi médiában a Barca szurkolói és riválisok szimpatizánsai egyaránt elővették az FC Barcelona csapatát egy tíz évvel ezelőtti Twitter-bejegyzés miatt, melynek az utóbbi időben alaposan ellentmondtak a katalánok…

Miután a Barcelona 120 millió euróért megvette Antoine Griezmannt, az internet népe elég komoly lázadásba kezdett a katalán óriás ellen, még a klub szimpatizánsai is kikezdték a csapat vezetőségét az újabb méregdrága, felesleges (?) igazolás miatt.

Tíz évvel ezelőtt a Barcelona a következő kijelentést tette a hivatalos Twitter-csatornáján:

„A Barca kineveli a jó játékosokat, a Real Madrid megveszi őket.”

Mondhatjuk, hogy ezúttal némileg visszanyalt a fagyi, ugyanis az elmúlt évtizedben alaposan megváltozott a tendencia a gránátvörös-kékek háza táján, hiszen 2014 óta a Barca az első csapat, amely átlépte az egymilliárd eurós összeget a játékosok megvásárlására költött pénz tekintetében. Ezzel nem hogy csak az említett Real Madridot, hanem többek közt a Manchester Cityt, a PSG-t és mindenki mást is leköröztek. Elég csak a Griezmann előtt ugyancsak csillagászati összegért vásárolt Philippe Coutinhóra vagy Ousmane Dembélére gondolni, akik ráadásul eddig finoman szólva sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

Eközben pedig egyre kevesebb saját nevelésű játékos alkotja a Barca keretét, amire mindig is büszkék voltak, az elmúlt években Messi, Sergio Busquets, Gerard Piqué és Sergi Roberto mellett legfeljebb Carles Alena tudott a La Masiából megragadni a felnőtt csapatban.