Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bejelentette a tizedik igazolását is a Sevilla – HIVATALOS

A spanyol bajnokságban szereplő Sevilla csapata bejelentette legújabb igazolását, aki már a tizedik érkezőjük a nyáron. 

Képtalálat a következőre: „oliver torres sevilla”

Forrás:

A Sevilla bejelentette és be is mutatta új igazolását, a 24 éves Oliver Torrest, aki az FC Porto csapatából érkezik az andalúziai klubhoz. A spanyol támadó középpályás a következő öt szezonra írt alá, és 12 millió eurót fizettek érte a portugáloknak. A játékos már át is esett az ilyenkor kötelező orvosi vizsgálatokon is.

Torres az Atletico Madrid utánpótlás csapatában nevelkedett, majd 2014-ben került fel a felnőtt csapathoz, ahonnan fél év után kölcsönbe küldték a Villarrealhoz. Ezután kétszer is kölcsön adták a Portónak, akik 2017-ben végleg megvették 20 millió euróért. Az előző szezonban már kevesebb lehetőséghez jutott a portugáloknál, de így is minden sorozatot figyelembe véve 39 mérkőzésen lépett pályára, amelyeken 2 gólt és 7 gólpasszt jegyzett.

A Sevilla igazán serény a nyári átigazolási szezonban, hiszen Torres már a tizedik érkezőjük: előtte már leigazolták Jules Koundét, Lucas Ocampost, Diego Carlost, Munas Dabburt, Joan Jordánt, Luuk de Jongot, Maximilian Wöbert, Fernandót és a Real Madridból kölcsönben került hozzájuk Sergio Reguilon.