Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Juventusból igazol kapust a portugál bajnok – sajtóhír

Egyre inkább körvonalazódni látszik, hogy mely kapussal készül megerősíteni játékoskeretét az előttünk álló idényre a portugál bajnok Benfica csapata…

Egybehangzó olasz lapértesülések szerint célegyenesbe fordult a Juventus csapatánál várhatóan csak harmadik számú kapusként számításba vett Mattia Perin sorsa, aki minden bizonnyal a portugál bajnokság (Primeira Liga) múlt szezonjának első helyezettjénél, a Benfica csapatánál folytatja karrierjét.

A Tuttomercatoweb riportja értelmében a felek már mindenben megegyeztek egymással, a kétszeres olasz válogatott kapus pedig 15 millió euróért cserébe válthat klubot az olasz és a portugál bajnok között.

A Sky Sport Italia hozzátette, hogy a 26 esztendős portás ötéves megállapodást készül kötni új kenyéradójával, miután Wojciech Szczesny és Gianluigi Buffon mögött úgy fest, hogy végleg elvesztette a reményt arra, hogy játéklehetőséget követeljen magának a Juventusnál, annál pedig mindenképpen többre hivatott, hogy csak harmadik megoldás legyen a posztján.

Perin múlt nyáron hosszas várakozás után végre elhagyta nevelőegyesületét, és 12+3 millió euró ellenében szerződött a Genoától a torinóiakhoz, az olasz rekordbajnok színeiben azonban a 2018-2019-es szezonban mindössze 9 mérkőzés jutott neki lengyel kollégája mellett, a közelmúltban pedig a veterán klublegenda is visszatért a PSG-től.