Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dárdai a Bundesligában folytatná

Négy és fél esztendő után megköszönték Dárdai Pál edzősködését a Hertha csapatánál. A magyar szakember elmondása szerint a továbbiakban is számítanak rá a berliniek, mégpedig az utánpótlás csapatok mellett. Egyelőre nem is érez magában többet.

Dárdai az évek folyamán egy meglepetésekre képes, stabil középcsapatot faragott a Hertha csapatából Dárdai Pál, miközben egy időben párhuzamos módon még a magyar válogatott szövetségi kapitánya is volt.

A Hertha klublegendája az M4 Sportnak nyilatkozott a Balaton-parti pihenése alkalmával. A már több mint 22 éve Berlinben élő egykori középpályás elárulta, hogy tartja magát korábbi elhatározásához, és egy kicsit több időt szeretne szentelni a családjának. Állítása szerint ugyan kapott ajánlatokat más országokból is, sőt, más német csapatoktól is. Azonban egyelőre nem érzi magában a motivációt egy felnőtt klub irányítására. Elképzelése természetesen van: ha úgy alakul, és ő maga is úgy érzi majd, akkor szívesen vállalná elsősorban egy Bundesliga csapat kispadját. Azért is gondolkodik elsősorban a német bajnokságban, mert ismeri a saját képességeit, tapasztalatait, rutinját. Mindez pedig mindenképp ebbe a környezetbe predesztinálja őt. Dárdai azt sem zárta ki, hogy visszatérjen Magyarországra.