Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-selejtező: siker Razgardban, továbbjutott a Ferencváros!

Előnyből várhatta a Szerhij Rebrov által irányított Ferencváros a Ludogorets elleni visszavágót a Bajnokok Ligája selejtezőkörének első fordulójában. A magyar bajnok hazai környezetben 2-1-re múlta felül a bolgár bajnokot…

Sokan valószínűleg arra fogadtak, hogy a Fradi a védekezésre fog elsődlegesen koncentrálni, s inkább a Ludogorets nagyobb hibáit próbálja majd kihasználni. Nos, a Ferencváros nem így tett, s meglepetésre idővel kétgólos előnyre tett szert Rebrov csapata. A 17. percben Kharatin szerezte meg a vezetést az FTC, majd néhány minutummal később közel állt az egyenlítéshez a Ludogorets, ám szerencsére Marcelinho szabadrúgása a kapufán csattant. A hazai gárda hibázott, a Fradi viszont nem. A 21. percben ugyanis Zubkov passza után Skvarka vette be a bolgár bajnok hálóját, s növelte tovább ‘zöld sasok’ előnyét. A következő időszakban aztán jöttek a ‘forróbb’ pillanatok a Ferencváros számára. A 24. minutumban ugyanis Terziev fejesével szépített a Ludogorets, majd utána több lehetősége is volt arra a hazaiaknak, hogy akár egyenlítsenek. Szerencsére Marcelinho szabadrúgása, illetve Swierczok tizenegyes sem jutott a kapuba, utóbbi Dibusz Dénesnek köszönhetően. 

A fordulást követően gyorsan újra kétgólosra növelte előnyét a Ferencváros. A 48. percben Tokmac indult meg a hazaiak kapuja felé, a norvég légiós helyzetbe került, majd a megpattanó lövése a hálóban kötött ki. Tokmac találata után kissé leült a mérkőzés, majd a 69. minutumban Heister öngóljával ismét felzárkózott a Ludogorets. Mindent egybe véve megérdemelten jutott tovább a Ferencváros egy jó csapat ellen. 

Ludogorets – Ferencváros 2-3 (1-2) – Továbbjutott: a Ferencváros.
Helyszín:
Ludogorets Aréna, Razgard
Gólszerzők: Terziev(24.), Heister(69., öngól) ill. Kharatin(17.), Skvarka(21.), Tokmac(48.)
Kiállítva: – ill. –