Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újabb sztárjátékos folytatja Kínában – sajtóhír

Ezúttal az angol élvonalból csábították el a Newcastle gólvágóját, Salomón Rondónt.

(forrás: theguardian.com)

Idén sem tétlenkednek a kínai együttesek, ezúttal a Dalian Yifang erősít újabb sztárcsatárral. Salamón Rondón nem az első személy akit elcsábít a klub idén nyáron a szarkáktól: Rafa Benítez 3 éven át irányította a Newcastle együttesét, mielőtt szintén a kínai klub padjára igazolt. Angol sajtóértesülések szerint leginkább ennek köszönhető a venezuelai csatár sikeres elcsábítása, hiszen a játékos és a spanyol tréner remek kapcsolatot ápoltak az angol élvonalban, ahol Rondón kölcsönben szerepelt.

A sky sports közlése szerint Rondón sikeresen átment az orvosi vizsgálatokon, és várhatóan 16.5 millió font, azaz a játékos kivásárlási ára lesz kifizetve a West Brom együttesének.

A tapasztalt támadó 33 Premier League mérkőzésen léphetett pályára, góljainak köszönhetően pedig csapatával könnyedén elkerülték a kiesési zónát.