Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Kalmár duplájával fordítva nyert a DAC – videóval

A hétközi Európa-liga-selejtezős továbbjutást követően az FC DAC 1904 csapata vasárnap pályára lépett szlovák pontvadászat (Fortuna Liga) 2019-2020-as szezonjának nyitófordulójában…

A tavaly megszokotthoz hasonlóan, a felvidéki csapat kezdő 11-ében mindhárom magyar légiós lehetőséget kapott: Kalmár Zsolt mellett Vida Kristopher és Vida Máté egyaránt tagja volt Peter Hyballa mester együttesének a kezdetektől. A szerdahelyiek fölénye ellenére az első etap derekánál a házigazda Aranyosmarót szerezte meg a vezetést, melyre sokáig csak kihagyott helyzetekkel tudott felelni a DAC. A térfélcserét követően egyre inkább fokozta az iramot a sárga-kék legénység, és a 69. percben Kostrna beadásából Kalmár Zsolt fejjel kiegyenlítette a találkozó eredményét. Lendületben maradt a DAC, amely immár a győzelemért rohamozott és az erőfeszítéseket végül siker koronázta, egy perccel a rendes játékidő vége előtt pedig a csapatkapitány ismét betalált Kruzliak lekészítését követően, így ha nehezen is, de sikerült három ponttal kezdeni a bajnoki menetelést.

Zlate Moravce – FC DAC 1904 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Duga (21.) ill. Kalmár (69., 89)

FC DAC 1904: Jedlicka – Davis, Beskorovainyi (Veselovsky 64.), Kruzliak, Kostrna – Vida M. – Vida K. (Divkovic 46.), Kalmár, Ronan, Blackman (Cmelik 46.) – Ramirez. Vezetőedző: Peter Hyballa.

 

A Dunaszerdahely csapatához hasonlóan a tavalyi bajnok Slovan Bratislava és az előző kiírásban bronzérmes Zsolna egyaránt győzelemmel rajtolt, így a három legfőbb esélyes hibátlanul kezdte a szezont.

A bajnokság aktuális állása