Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Premier League: távozott a Brighton kiválósága – hivatalos

Az angol élvonalbeli bajnokságban szereplő Brighton & Hove Albion a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a Fulham csapatában folytatja pályafutását Anthony Knockaert.

Az új szezont a másodosztályban kezdő londoniak egyéves kölcsönszerződést kötöttek a francia szélsővel, akit 2017-ben a Championship legjobb játékosának választottak – Knockaert ekkor fel is jutott a Brightonnal az élvonalba.

A 27 esztendős játékos 2016 januárja óta erősítette a Brightont, ahová nagy valószínűséggel a kölcsön lejárta után sem fog visszatérni. Knockaert az előző idényben minden sorozatot figyelembe véve 36 találkozón lépett pályára, ezeken négyszer volt eredményes, illetve kiosztott hét gólpasszt is.