Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

El-sorsolás: a Bundesligából kaphat ellenfelet a Fehérvár a harmadik fordulóban

Kisorsolták az Európa-liga harmadik selejtezőkörének párosításait, melyben ismét több magyar vagy magyar kötődésű együttes – a Honvéd, a Debrecen, a Mol Fehérvár, illetve a DAC és az Eszék is – érdekelt lehet, ha sikerrel veszik a második fordulót. A Vidinek lehet talán a legnehezebb dolga, mert német első osztályú ellenfél várhat majd rá. 

Forrás: uefa.com

Hétfőn délután sorsolták a svájci Nyonban az Európa-liga harmadik selejtezőkörének párosításait. A második forduló még hátravan, így csak a lehetséges ellenfeleket párosították, a majd továbbjutó csapatokhoz.

A magyar, illetve a magyar érdekeltségű csapatok eddig nagyon jól szerepeltek a sorozatban, hiszen mindannyian továbbjutottak a második fordulóba, ahol a Debreceni VSC az olasz élvonalbeli Torinóval találkozik, a Mol Fehérvár a liechtensteini Vaduzzal csap össze, míg a Honvéd a román Universitatea Craiovával mérkőzik majd meg. A DAC a görög Atromisz csapatával fog szembenézni, míg az NK Osijek (Eszék) a CSKA Szófiával találkozik.

Ha továbbjutnak a következő fordulóba, a DVSC a Sahcjor Szalihorszk – Esbjerg győztesével találkozik, a Vidi a a Flora Tallinn–Eintracht Frankfurt párharc továbbjutójával meccselhet, míg a Honvéd az AEK Athén ellenfele lehet. A magyar érdekeltségű csapatoknál a DAC a Legia Warszawa–KuPS Kuopio párharc győztesével, az Eszék pedig a Buducsnoszt–Zorja Luhanszk csata továbbjutójával csaphat össze.

EURÓPA-LIGA, 3. SELEJTEZŐKÖR – A MAGYAR ÉRDEKELTSÉGŰ PÁRHARCOK
Torino FC (olasz)/DEBRECENI VSC (magyar)–Sahcjor Szalihorszk (fehérorosz)/Esbjerg (dán)
MOL FEHÉRVÁR FC (magyar)/Vaduz (liechtensteini)–FC Flora Tallinn (észt)/Eintracht Frankfurt (német)
BUDAPEST HONVÉD (magyar)/Universitatea Craiova (román)–AEK Athén (görög)
Legia Warszawa (lengyel)/KuPS Kuopio (finn)–DAC (szlovákiai)/Atromitosz (görög)
CSZKA Szófia (bolgár)/NK OSIJEK (horvát)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)/Zorja Luhanszk (ukrán)
IFK Norrköping (svéd)/FK Liepaja (lett)– Hapoel Beer-Seva (izraeli)/Kajrat Almati (kazah)
Royal Antwerp (belga)–FC Viktoria Plzen (cseh)/Olympiakosz FC (görög)
Austria Wien (osztrák)–Shamrock Rovers (ír)/Apollon Limassol FC (ciprusi)
Feyenoord (holland)– Gabala (azeri)/Dinamo Tbiliszi (grúz)
Lechia Gdansk (lengyel)/Bröndby (dán)–Braga (portugál)
Molde (norvég)/Csukaricski (szerb)–Arisz (görög)/AEL Limassol (ciprusi)
Lokomotiv Plovdiv (bolgár)/Spartak Trnava (szlovák)–Strasbourg (francia)/Maccabi Haifa (izraeli)
FC Thun (svájci)–Szpartak Moszkva (orosz)
Alaskert (örmény)/FCSB (román)–Mladá Boleslav (cseh)/Ordabaszi (kazah)
FK Jablonec (cseh)/Pjunik Jerevan (örmény)–Wolverhampton Wanderers (angol)/Crusaders (északír)
FC Midtjylland (dán)–Rangers FC (skót)/Progres Niederkorn (luxemburgi)
Mariupol (ukrán)–AZ Alkmaar (holland)/Häcken (svéd)
AEK Larnaca FC (ciprusi)/Levszki Szófia (bolgár)–Gent (belga)/Viitorul (román)