Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Felkészülés: Nagy port kavart, ami a Liverpool – Sevilla meccsen történt! – Videóval

A Sevilla – Liverpool felkészülési találkozó utólag már közel sem biztos, hogy az andalúzok győzelme miatt marad emlékezetes.

(Kép: standard.co.uk)

Mondhatnánk úgy is, hogy a sevillai Joris Gnagnon ellopta a showt, az alábbi kegyetlen belépőjével.

Ahogyan az a videón is látszik, a francia játékos nem igazán akart eltalálni mást, mint Yasser Laroucit, villant is a piros lap.

A 18 esztendős liverpooli tehetség egyébként nem is tudta folytatni a játékot, és Jürgen Klopp menedzser szerint örülhetnek, hogy nem lett súlyosabb sérülés belőle.

“Úgy tűnik, nem lesz nem komolyabb sérülés, de meg kell várnunk az orvosi vizsgálatok eredményeit. Nem láttam teljes szögből az esetet, de így is kegyetlennek tűnt. Persze történt már hasonló futballpályán, de nem nézett ki jól Laroucira nézve.” – Így Klopp, akivel ellentétben Virgil van Dijk már kevésbé tűnt higgadtnak.

“Meggondolhatta volna jobban ezt az egészet. Ez az időszak arról szól, hogy formába lendüljünk, minél többet tudjunk játszani. Ráadásul egy fiatal játékos szenved most, aki nagy esélyt kapott, hogy velünk készülhet, és remekül is teljesített. Persze mindenki nyerni akar, de egy felkészülés nem feltétlen erről szól. Remélem Yassernek nem lesz semmi komolyabb baja.” – Fogalmazott a holland klasszis.

Maga Gnagnon egyébként van Dijk nélkül is átgondolta tettét, és a Twitterre a következőket írta, bocsánatkérésül: “Szeretnék nyilvánosan is elnézést kérni a Liverpooltól, a játékostól és családjától. Bármi is vett rá erre, szörnyű és kegyetlen tett volt a részemről, ami nem futballpályára való. Mielőbbi gyógyulást kívánok!”

Egy biztos, valóban nem futballpályára való cselekedett…