Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az AS Roma elengedte Higuaint, van viszont két új célpont

Két embert szeretett volna igazolni a támadósorba az AS Roma ezen a nyáron, ám egyikük sem tűnik elérhetőnek – a La Gazzetta Dello Sport szerint viszont van két új célpont a láthatáron.

Kép: Goal.com

Az eredeti terv az volt, hogy Suso és Gonzalo Higuain csatlakozik majd az AS Romához, ám a jelek szerint ez nem fog bekövetkezni. Nem könnyű leigazolni őket, ezt pedig vélhetően már az olasz fővárosban is belátták. Új kiszemeltekre van szükség – van is két jelölt helyettük.

Az egyik az a Gerard Deulofeu, aki Barcelonában nem tudott maradandót alkotni, így a La Masia növendékeként végül kénytelen volt elhagyni a katalán fővárost. A 25 éves szélső megjárta már az Evertont, az AC Milant és jelenleg a Watford játékosa. 25 millió euró a becsült értéke és viszonylag könnyen meg lehetne szerezni – különösen úgy, hogy ha Robin Olsent cserébe oda adják az angoloknak az üzlet részeként.

A másik jelölt Rómában nem más, mint Ben Yedder Sevillából. A francia csatár már drágább: 40 millió a becsült értéke, de nagyjából 30-35 millióért már megszerezhetőnek tűnik. Ráadásul a távozása szinte biztosra vehető, Monchi gondoskodott is már a pótlásáról, a Sevillának pedig kell a pénz. Ezt az összeget eredetileg Higuain megszerzésére szánták, így viszont egy fiatalabb, pályája csúcsán lévő gólvágóra csaphatnának le, ami hosszú távon vélhetően jobb befektetésnek tűnik.