Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokságon belülről erősítene a Wolverhampton – sajtóhír

A “farkasok” szeretnék szerződtetni a rivális Southampton középpályását, Mario Leminát, a Sky Sports értesülései szerint.


A 25 éves gaboni válogatott játékos viszont csak abban az esetben érkezhet a Wolverhampton csapatába, ha nem sikerül megszereznie a Juventus középpályását, Sami Khedirát. A feltörekvő angol gárda vezetőedzője, Nuno Espirito Santo külön kérése, hogy a “szentek” játékosa érkezzen abban az esetben, ha a német világbajnok megszerzése meghiúsulna. Lemina egyébként távozni szeretne a nyár folyamán a csapatból, ugyanis újabb kihívásokra vágyik, ennek következtében több francia csapat is szemet vetett rá, azonban konkrét ajánlat még nem futott be érte.

A 25 éves középpályás 2017-ben érkezett a Juventustól 17.5 millió euróért, azóta 52 tétmérkőzésen 2 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.