Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MLS: Ibra most a ligára fakadt ki!

A hórihorgas svéd klasszis minden szempontból emlékezetes meccset játszott nemrég a városi derbin. Olyannyira, hogy még hetekkel később is téma Ibra egyik, vagy másik cselekedete.

(Kép: as.com)

Mint tudjuk, a Los Angeles-i derbit a svéd klasszis döntötte el mesterhármasával; majd megtalálta már a rivális csatárát, Carlos Velát; most pedig a liga egészének üzent azok után, hogy az alábbi videó miatt számos kritikát kapott.

Ibra és Mohamed El Munir találkozása:

https://www.youtube.com/watch?v=dqUXGOa9KWY

Történt ugyan is, hogy El Munir arccsontja eltörött, Zlatan megmozdulását pedig napokig vitatta a szövetség, és bár végül nem tiltották el a hórihorgas svédet, egy egészen más eset miatt mégis megbüntették: A liga meg nem nevezett összeg befizetésére kötelezte Ibrát, azért, amiért a 29. percben színlelt egy szabálytalanságot.

Érdekes döntés… Ibra is így érezte, és üzent is a ligának. “Először is, úgy ugrottam fel, ahogyan mindig is szoktam. Soha nem akartam sérülést okozni senkinek ezeknél az ütközéseknél. A saját játékomat játszom, erről van szó.” – Így Ibra a Galaxy csütörtöki edzését követően.

Úgy érzem vadásznak rám. Mondjuk megértem, mert mindig a legjobbra vadásznak. Ugyan olyan profi vagyok, mint a többiek, talán így is kellene megítélni a cselekedeteimet. Erre ha a pályán nem tudnak megállítani, megpróbálnak azon kívül. Ez így nincs rendjén, számomra ez nem része a futballnak. Egyáltalán nem profi hozzáállás.” – Tette még hozzá a 37 esztendős klasszis, utalva arra, hogy úgy érzi, minden egyes meccsét árgus szemekkel nézik a ligánál, és csak arra várnak, mikor tudják valamiért megbüntetni, eltiltani.