Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Manchester United: elígérte magát a sztárigazolás – sajtóhír

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a Manchester United együttese előrehaladott tárgyalásokat folytat leendő sztárigazolásával, s a legfrissebb hírek szerint szóban már meg is egyeztek vele…

A Daily Mail beszámolója szerint megszületett a szóbeli megállapodás a Manchester United vezérkara és a Lazio szerb válogatott középpályása, Szergej Milinkovics-Szavics között, a játékos ügynöke, a korábbi Chelsea-sztár, Mateja Kezsman pedig már Angliában tartózkodó kuncsaftja átigazolásának véglegesítése céljából.

A korábban kiszivárgott információk szerint a klubváltás nagyjából 70-80 millió euró körüli összegbe fájhat a “Vörös Ördögöknek”, akik nem titkoltan a távozás előtt álló (?) Paul Pogba helyettesét látják a szerb csillagban.

A 24 éves középpályás nagyszerű mezőnymunkája mellett 14 gólt is szerzett a 2017-2018-as kiírásban, és Olaszország topcsapatai mellett számos Premier League-ben szereplő klubnál is felmerült a leigazolásának lehetősége, ám a legutóbbi idény sokkal visszafogottabban sikerült számára, mindössze ötször volt eredményes a bajnokságban, bár a Coppa Italia-döntőben győztes gólt szerzett.

Manchester United – Transzfer térkép

Érkezők: Aaron Wan-Bissaka (Crystal Palace – 55 millió), Daniel James (Swansea City – 17 millió)
Távozók: Antonio Valencia (LDU Quito – ingyen), Ander Herrera (PSG – ingyen)