Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Atlético támadója megegyezett az AC Milannal – sajtóhír

Ahogyan korábban már beszámoltunk róla, az AC Milan komoly tárgyalásokat folytat az Atlético Madrid kiválóságának leigazolásáról, és a legfrissebb hírek szerint vele már sikerült is közös nevezőre jutniuk…

Az AS megerősítette, hogy az AC Milan együttese a személyes feltételekkel kapcsolatban már megállapodott Angel Correa szerződtetéséről, és az argentin támadó boldogan csatlakozna a Rossonerihez, azonban a milánóiaknak eddig a klubváltás összegéről nem jutottak dűlőre az Atlético Madriddal.

A spanyol forrás úgy értesült, hogy az olasz klub 40 millió eurós ajánlatot tett, azonban a “Matracosok” 50 millió euró alatt nem hajlandóak lemondani a csapat egyik erősségéről, így a következő napokban még további tárgyalásokra lehet számítani.

A 24 esztendős szélső támadó 2014-ben 7.5 millió euró ellenében tette át székhelyét a spanyol fővárosba az argentin San Lorenzo csapatától, s négy szezon alatt 178 találkozón viselhette az Atlético szerelését, mely tétmeccsek alatt együttesen 30 találat fűződött a nevéhez. A spanyol bajnokság (La Liga) elmúlt kiírásában például 36 mérkőzésen jutott szerephez, és három gólt szerzett.

AC Milan – Transzfer térkép

Érkezők: Marco Giampaolo (edző – Sampdoria), Rafael Leao (Lille OSC – 30 millió), Patrick Cutrone (Wolverhampton – 16 millió), Franck Kessie (Atalanta – 24 millió), Theo Hernández (Real Madrid – 20 millió), Rade Krunic (Empoli – 8 millió)
Távozók: Gennaro Gattuso (edző – ?),  Manuel Locatelli (Sassuolo – 10 millió), Andrea Bertolacci (? – ingyen), Riccardo Montolivo (? – ingyen), Ignazio Abate (? – ingyen), Cristian Zapata (? – ingyen), Tiemoue Bakayoko (Chelsea – kölcsönből vissza)

Atlético Madrid – Transzfer térkép

Érkezők: Joao Felix (SL Benfica – 126 millió), Marcos Llorente (Real Madrid – 40 millió), Renan Lodi (Paranaense – 20 millió) Felipe (Porto – 20 millió), Héctor Herrera (Porto – ingyen) Renan Lodi (Paranaense – ?),  Alvaro Morata (Chelsea – kölcsön), Ivan Saponjic (Benfica – 500 ezer), Kieran Trippier (Tottenham – 20 millió), Mario Hermoso (Espanyol – 25 millió)
Távozók: Lucas Hernández (Bayern München – 80 millió), Rodri (Manchester City – 70 millió), Gelson Martins(AS Monaco – 30 millió), Luciano Vietto (Sporting CP – 7,5 millió), Diego Godin (Internazionale – ingyen), Juanfran (? – ingyen), Filipe Luís (Flamengo – ingyen), Nehuén Pérez (Famalicao – kölcsönben), Antoine Griezmann (Barcelona – 120 millió)