Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Az Afrikai Nemzetek Kupája legjobbjával erősített a Milan – HIVATALOS

Az AC Milan együttese újabb igazolást jelentette be a közelmúltban befejeződött Afrikai Nemzetek Kupája legjobbjának megszerzésével, aki immár a második játékos a kieső Empoli csapatátból az idei nyári átigazolási időszakban a Rossonerinél…

Az AC Milan együttese hivatalosan bejelentette Ismael Bennacer szerződtetését, aki a hírek szerint 16 millió euróért és további bónuszokért csatlakozott a patinás milánói együtteshez a másodosztályba (Serie B) kieső Empoli gárdájától.

A 21 éves algériai középpályás 2015 és 2017 között az Arsenal korosztályos csapataiban nevelkedett, az elmúlt két szezonban pedig már az Empoli meghatározó játékosa volt (a B-ben 39, az A-ban 37 pályára lépés), a hazája által végül megnyert Afrikai Nemzetek Kupáján nyújtott remek szereplése okán pedig felkeltette a Rossoneri érdeklődését, akik végül le is igazolták őt.

Rade Krunic után Bennacer immár a második játékosa az idei nyáron, aki az Empolitól a Milanhoz szerződik, és az eddigi információk szerint a milánóiak komoly szerepet bíznának a tehetséges fiatal játékosra a következő szezonban és akár az elkövetkezendő évek során egyaránt.

AC Milan – Transzfer térkép

Érkezők: Marco Giampaolo (edző – Sampdoria), Rafael Leao (Lille OSC – 30 millió), Franck Kessie (Atalanta – 24 millió), Theo Hernández (Real Madrid – 20 millió), Rade Krunic (Empoli – 8 millió), Ismael Bennacer (Empoli – 16 millió)
Távozók: Gennaro Gattuso (edző – ?),  Manuel Locatelli (Sassuolo – 10 millió), Andrea Bertolacci (? – ingyen), Riccardo Montolivo (? – ingyen), Ignazio Abate (? – ingyen), Cristian Zapata (Genoa – ingyen), Tiemoue Bakayoko (Chelsea – kölcsönből vissza), Patrick Cutrone (Wolverhampton – 16 millió)